A 2000-es Eurovíziós Dalfesztivál sorban a negyvenötödik Eurovízió és egyben harmadik, amely másodszor Stockholm rendezett. A helyszín a stockholmi Ericsson Globe Arena volt, amely később 2000-es MTV European Music Awardsnak és a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválnak adott otthont.

Kép: eurovision.tv

Résztvevők:

2000-ben vett először részt Lettország, mert az 1999-es versenyt pénzügyi okokra hivatkozva hagyta ki. Visszatért a Volt Jugoszláv Köztársaság Macedónia, Finnország, Románia, Svájc és Oroszország. Visszalépett Bosznia-Hercegovina, Lengyelország, Litvánia, Portugális és Szlovénia. A Magyar Televízió, a szlovák STV és a görög ERT 2000-ben sem akart részt venni.

Ebben a versenyben fordult elő másodjára 1966 után, hogy későbbi verseny műsorvezetői is indultnak, az egyik az orosz Alsou, aki kilenc évvel később a 2009-es Dalverseny házigazdája volt, a másik pedig a német Stefan Raab, aki a német VIVA TV-n lett ismert és 2011-ben Düsseldorfban rendezett versenyen lett műsorvezetője. A német Stefan Raab a Wadde hadde dudde da? című dalt adott, amely ez volt a dalfesztivál idétlen című dala.

Verseny:

Az 1999-es IBA kezdeményezésének hála az EBU kiadta az Eurovíziós dalokat tartalmazó cédéket és ez volt az olyan dalverseny, amely az interneten is lehetet nyomon követni.

A holland NOS megszakította a dalverseny közvetítését, mert felrobban egy holland petárdaraktár és a holland pontokat a tartalék zsűri osztotta ki.

A dalverseny logója egy száj volt, amely az országok színét keverte össze.

Ez a versenyt, mint az előző évit az MTV nem közvetítte.

Szavazás:

A szavazás 1980-as módosított szabály alapján bonyalították le, amely az adott ország zsűri pontjait növekvő számsorrendben közölték. Az 1 pontot a legrosszabb dal, míg a maximális 12 pontot pedig a legjobb dal kapott. A verseny előt Oroszországot, Lettországot és Észtországot látták esélyesnek, de a Dánia kevésbé esélyes volt. A szavazás alatt Dánia és Oroszország csatároztak egymással, de végül Dánia került győztesként, amely 37 évvel korábban 1963-ban nyert először Eurovíziót. A jelenlegi rekordot pedig Ausztria tartotja, amely 1966 után 48 évvel később 2014-ben nyert. A győztes dal a Fly on the Wings of Love volt, amely az Olsen Brothers adta elő, így először történt az, hogy egy testvér pár nyerte meg a dalversenyt.