A 2015-ös Eurovíziós Dalfesztivál volt a hatvanadik Eurovíziós Dalfesztivál és egyben a második, amit Bécs rendezett. A helyszín a bécsi Wiener Stadthalle. A dalversenyt 2015. május 19-én, 21-én és 23-án rendezték.

Résztvevők:

2014. július 30-án a luxemburgi RTL bejelentette, hogy nem küld versenyre egy indulót sem, így a nagyhercegség huszonkétszer hagyta ki a versenyt. Később Andorra, Bulgária, Horvátország, Monaco, Szlovákia, Törökország és Marokkó műsorszolgáltatója leszögeszte, hogy nem indít versenyzőt a dalversenyen. 2014. július 14-én a ciprusi műsorsugárzó döntött, hogy az ország visszatér a versenyhez közel egy év szünet után, a ciprusiakhoz hasonlóan a bosnyák BHRT is döntött, hogy a Balkán ország visszatér az Eurovízióra. 2014. szeptember 19-én Ukrajna bejelentette a visszalépési szándékát, mert még akkor zajlott a kelet-ukrajnai háború miatt. 2014. november 19-n a Cseh Televízió bejelentette, hogy öt éves szünet után újra indít egy előadót a versenyre. Összesen 39 ország részt vett a versenyen.

2014-ben az EBU résztvevői lista nyilvánosságra hozatali napján, hogy egy nem európai ország részt vesz, amely először meghívásos alapon a hat automatikus döntős mellett Ausztrália lett a hetedik automatikusan tovább jutó döntős. Természetesen Ausztrália jogot kapott az EBU-tól, hogy mind két döntőben szavazhat, majd egy évvel később az országnak elődöntőben kellett részt vennie mint a mai napig. Korábban a nem európai ország az 1980-as versenyen volt.

A magyar indulót A Dal 2015 című műsorban választották, mellyel ez volt az utolsó alaklom, hogy az M1 közvetített egy dalválasztó műsort, mert a csatorna 2015. március 15-én hírcsatornává változott át. A műsorban változatlan módon 30 dal versenyzett az Eurovíziós lehetőségért. A Dal 2015. győztese, Csemer Boglárka „BOGGIE” lett a Wars for Nothing című dallal. A Dal szerkesztője az Eurovízió döntő után az M1 napi aktuális csatornán mondta, hogy Magyarország részt kíván venni a soron következő dalversenyen, így 2016-ot is beleértve, ezt bizony 2015. február 28-án A Dal 2015 sajtótájékoztatóján az MTVA vezérigazgatója is jelentette be.

Verseny:

Az osztrák ORF 2014. május 29-én jelentette be, hogy pontos helyszín kiválasztási követelményeit. 2014. június 21-én három helyszín versenyzett a daversenyért. Az egyik a bécsi Wiener Stadthalle, a másik  grazi Stadthalle Graz és az innsbrucki Olympiahalle volt.

2014. július 31-én lelepleződött az Eurovíziós Dalfesztivál megújult logóját, amely a verseny hatvadik évforduló tiszteletére készült, ezzel leváltotta a 11 évig használt logót, amit 2004-ben vezették be az elődöntőkkel együtt.

Dalfesztivál szervezői azt tűzték célul, hogy kevés környezetszennyezés legyen, ezért ez volt az első olyan dalverseny, amely csak kizárólag a környezetvédelem lett a fontosabb téma. A dalversenyhez kizárólag csak zöldáramot használtak, valamint újra hasznosított papírból csinálták a belépőjegyet, amit tömegközlekedési céllal is lehetett használni. Természetesen a szervezők az akadálymentesítésre is fordították figyelmet. Az egyes fellépések jelnyelven és hangalámondással (audio narrációval) lehetett követni.

2014. augusztus 6-án az EBU és az ORF közösen bejelentette, hogy az osztrák fővárosban található Wiener Stadthalle ad otthont, amelynek a D-csarnoka 16 000 fő befogadására alkalmas. A dalverseny hivatalos mottója a Building Bridges lett, vagy magyarul az jelenti, hogy Építsünk hidakat.

2014. december 19-n az ORF bejelentette a dalverseny műsorvezetőket, ami ez volt első alkalom, hogy három női műsorvezetője volt a versenynek. A műsorvezetők: Alice Tumler, Arabella Kiesbauer és Mirjam Weichsealbraun. A zöldszoba műsorvezetője pedig Conchita Wurst volt, aki az előző évi versenyt nyerte meg.  A dalok közti képeslapokat az ORF fogatott márciustól április végig a résztvevő 40 országban, illetve Ausztriában. A képsorok első részében az előadók meghívást kaptak az Ausztria kilenc tartományának egyikébe, hogy ott részt vegyenek egy szabadidős programon. Minden énekes kipróbál egy osztrák jellegzetességet, erről a kalandról szóló kisfilemet vettették le a képeslap második felében. A magyar Boggie filmje arról szól, hogy az alsó-ausztriai Tulln an der Donau tűzoltó akadémiáján szolgált.

Az előző két évhez hasonlóan a döntő és immáron az elődötök is a részt vevő országok versenyzőinek a Green Roomból a színpadra történő bevonulásával kezdődött.

A döntő nyitásaként a Bécsi Filharmonikus Zenekar előadásában csendült fel a Te Deum, az előadás közben bécsi képeket mutatták. A nyitányban közreműködött Lidia Baich, az 1998-as Fiatal Zenészek Eurovíziójának győztese, aki Udo Jürgens 1966-os győztes dala részletét adta elő hegedűn. Ezután Conchita, a Bécsi fiúkórus, a Suparar-kórus, Left Boy illetve a verseny műsorvezetői közösen adták elő a 2015-ös verseny hivatalos főcím dalát, a Building Bridges című dalát. A produkció egyik leglátványosabb eleme az volt, amikor az előző évi győztes egy emelvényről a nézők felett „repült át” a színpadra. Miután a műsorvezetők üdvözölték a show nézőit, a huszonhét részt vevő ország képviselői is bevonultak a színpadra. Ezután a verseny mottójához kapcsolódóan egy kisfilmet vetítettek arról, hogy különböző országban élő emberek hétköznapjai összekapcsolódnak, ehhez az aláfestő zene a 2013-as orosz eurovíziós dal volt. A dalok utáni szavazási szünetben meghívott előadóként lépett fel Martin Grubinger osztrák zenész, aki a 2000-es Fiatal Zenészek Eurovíziójában képviselte Ausztriát. A szavazatok számlálása alatti szünetben Conchita adat elő a You Are Unstoppable és a Firestorm című dalát. Ezután Alice Tumler, az egyik műsorvezető, Vincezno Cantiellóval, a 2014-es Junior Eurovíziós Dalfesztivál győztesével készített interjút, aki győztes dalának a refrénjét a capella is előadta.

Első alkalommal Ausztrália élőben is közvetítette, lehetővé téve a helyi nézők számra a szavazást: kelet-ausztráliai idő szerint az első elődöntőt május 20-án, a második elődöntőt 22-én és a döntőt pedig 24-én adták le délután 5 órai kezdettel. A dalfesztivált ezenkívül felvételről május 22én, 23-án és 24-én fő műsoridőben is láthatták az ország nézői, mindegyik fordulót helyi idő szerint 19:30-kor kezdődött.

A kínai nézők is először láthatták az elődöntőket és a döntőket élőben. Kína második legnézettebb csatornája, a Hunan TV tűzte műsorra a dalfesztivál három adását, helyi idő  szerint 4 órakor.

Magyarországon a Duna közvetítette HD-ban, mert mivel az M1 2015. március 15-én átalakult napi aktuális hírcsatornává. Ez volt az első év, hogy nem az M1 és nem M2 közvetítette a műsort. A Duna csatorna korábban 2010-ben közvetíttet, akkor még a csatorna nem volt EBU teljes jogú tag. Ez volt az egyetlen egy alkalom, hogy az M1 aktuális csatorna angol nyelvű híradója, a Hungary reports című műsor éjfél előtt egy percre bekapcsolódott a közvetítésbe, amikor a szavazás során Málta és Finnország ismertette a pontjait.

A kommentátor Gundel Takács Gábor és a magyar pont bejelentő pedig Tatár Csilla volt, aki a dalversenyt megelőző műsort is, az Elővíziót vezette.

Szavazás:

Ez volt az utolsó alkalom, hogy az 1980-as szavazási szabályzatot használták, mivel a következő évtől más fajta szabály rendszert kezdték használni.

A verseny előtti esélyesek Ausztrália, Észtország, Olaszország, Oroszország és Svédország lettek, az utóbbi országnak hatodszor nyert.

A szavazás során Olaszország, Oroszország és Svédország csatároztak egymással a győzelemért. A szavazás első felében Oroszország vezetett, ez addig tartott, ameddig az angol pontozás után Svédország fordított. Ausztriának csak nulla pont jutott zsinórban negyedszer, ez volt német után második olyan rendező ország, mellyel nullát kapott.

Magyarország 19 ponttal a 20. helyen végzett. Harmadik lett Olaszország és második pedig Oroszország lett. A győztes pedig a svéd Måns Zelmerlöw a Heroes című dallal.